top of page
  • Szerző képeBerni

Bali az örök harmónia szigete

Elérkezett a várva várt pillanat, a bejegyzés amit oly régóta terveztem már megírni. Nemcsak az én egyik örök kedvencem, hanem sok más utazóé is: Bali az istenek szigete.

Bali az indonéz szigetvilág, azaz több mint 17000 sziget közül a legkedveltebb turista-célpont. Nem is csoda, mert a sziget maga a Földi Paradicsom.


A sziget a teljes harmóniát árasztja magából az egyedülálló vallási és a kulturális hagyományainak köszönhetően. A gyönyörű érintetlen környezet esőerdőkkel tarkítva nem véletlenül vonzza a turistákat. Az teljesen biztos, hogy Balira érkezve úgy érezzük magunkat, mintha egy másik világba csöppennénk. A helyiek felettébb kedvesek, vendégszeretőek, és egészen különleges, hogy annak ellenére, hogy nem túl gazdagok, rendkívül jószívűek, és tisztelik az otthonukat a természetet és az isteneiket.


Balin két évszak van: az esős időszak decembertől-márciusig, előtte/utána egy rövid időszak, amikor közepes a csapadék mennyisége, valamint áprilistól-novemberig a szárazabb és melegebb időszak, amikor kevesebb a csapadék. Az éves átlaghőmérséklet 30 fok körül van.

Ha Balira utazunk, akkor nagy valószínűséggel a Denpasari nemzetközi repülőtérre érkezünk. Már a reptéren gyönyörű orchideák, és virágkoszorúk, várják a turistákat, majd egy díszes Bali-kapun keresztül lehet elhagyni a repteret a parkoló irányába.


Balin, a szállások nagy része kínál reptéri transzfert, ami itt nem egy kisbusz, amely szállítja a turistákat, hanem sokkal barátságosabb, kedves sofőrök várnak a reptéri kijáratnál névtáblával a kezükben.


Nekünk ennek köszönhetően már az első pillanattól nagyon szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, ugyanis a lehető legkedvesebb sofőrt fogtuk ki, Depoet! :)


A helyiek angol tudása nagyrészt a turistákkal való társalgások során alakul, ahogy Depoetól is megtudtuk, ő is az helyi Ubudi piacon szerzett olyan mértékű angol tudást, hogy minden további nélkül meg tudtuk egymást érteni és tudtunk beszélgetni.


Bali egyik legikonikusabb városa Ubud 36 km-re fekszik a reptértől, ami azonban kicsit több mint egy óra kocsikázást jelent. De már a kocsiút során gyönyörködhetünk az út menti Bali kapukban, és az út menti árusokban.


Akinek a sziget különlegességének és a helyi kultúrának a megismerése a cél, valamint imádja a természetet és a dzsungel hangulatot az mindenképpen töltsön el pár éjszakát Ubudban vagy a környékén.


Viszont akik inkább a tengerpart szerelmesei, és éjszakába nyúló szórakozóhelyekkel teli nyüzsgésre vágynak azoknak inkább Kuta lesz a befutó.


Természetesen meg lehet osztani, hogy az ember itt - is -ott is töltsön pár éjszakát, de a kalandosabb túrázós, természeti csodák, látványosságok Ubud környékén és attól északra a sziget belseje felé, illetve északi részen találhatók.

Bali egy olyan hely, amit nem lehet megunni, akár pár napig, akár hónapokig marad az ember, biztos hogy nem fog unatkozni, és nap mint nap új csodákkal lepi meg a természet. Nem beszélve a környező csodás szigetekről a Gili-szigetekről valamint Nusa Lembongan és Nusa Penida szigeteiről.

Minél hosszabb időt tudunk Balin tölteni annál jobb, de amennyiben korlátozott az utunk hossza, akkor mindenképpen szánjunk legalább 4-5 napot maga Bali szigetére, és ezen felül még legalább 4-5 napot a környező kis szigetekre.


Hogy lehet közlekedni:

Két főbb közlekedési mód közül lehet választani Balin:

  • Robogó-bérlés

Kalandos fiataloknak ez csábító megoldás lehet. Azonban jobb ha tisztában van vele az ember, hogy ezek a bérelhető robogók nincsenek nagyon megkímélve. Indulás (főleg hosszabb túrák előtt - pl. A sziget északi része - érdemes lecsekkolni a gumikat és a féket, mert arrafelé sok az emelkedő és a lejtő, és fontos hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. És persze figyelembe kell venni, hogy bal-oldali közlekedés van Balin, így tehát pluszban még arra is figyelni kell.

A tankolás egyedi kis különálló “kutaknál” történik.

Az a kis mini automata engem inkább emlékeztet egy cirkuszi pattogatott kukorica készítő géphez, mintsem egy benzinkúthoz. :)

  • Autó-bérlés sofőrrel / sofőr nélkül

Ha van köztetek fiatal gyermek, vagy idősebb családtag, vagy aki nem érzi magát biztonságban robogón, főleg úgy, hogy ellentétes oldalon kell közlekedni, akkor mindenképpen az autóbérlést ajánlom sofőrrel.

Ahogy a cikk elején említettem, mi a lehető legkedvesebb sofőrt fogtuk ki, Depoet, akit mindenkinek csak ajánlani tudok ha Balira látogat.

Fb-on és telefonon (+6281916184727) el lehet érni, és közvetlenül le tudjátok foglalni nála a kocsi -sofőrszolgálatot, reptéri transzfert az utazásotok idejére.


Bali fő látványosságai ahova mindenképpen látogassatok el a nyaralás alatt:


  • Monkey Forest (Majomerdő) Ubudban

Ez egy igazi dzsungeltúra több száz majommal - óriási élmény. Még mielőtt beérünk magába a Majomerdőbe, simán lehet hogy előtte az autóúton majmocskák lassítják a forgalmat. A Monkey Forestben nagyon oda kell figyelni, hogy mit viselünk illetve mi lóg ki a táskánkból. Ezek a majmok már nagyon hozzászoktak az emberekhez, valamint elég bátrak ahhoz ha valami olyat látnak rajtunk/táskában amiről úgy gondolják, hogy nekik érdekes/finom lehet, akkor minden további nélkül megpróbálják elcsenni azt - legyen az akár egy csillogós valami, kajás zacskó, innivaló, napszemcsi, szemüveg…

A majmokat nem szabad etetni. Ha meg szeretnénk nézni az etetésüket, akkor erre van lehetőség, mert bizonyos időközönként a park gondozói megetetik őket banánnal, és egyéb gyümölcsökkel. De azzal csak ártunk nekik, hogy ha emberi ételekkel, esetleg chipsszel vagy édességgel próbáljuk odacsalni őket. Ezt ne csináljátok!

Mi mindent gondosan elpakoltunk, bezipzároztunk, szemüvegeket is levettük, és még ennek ellenére is egyszer felkapaszkodott egy majmóca a hátizsákunkra és le sem tudtuk rázni, csak forogtunk körbe, hogy szálljon le, de kívülről inkább úgy nézhetett ki, mint amikor egy gyereket a kezénél fogva pörgetnek a levegőben.. :)

Második alkalommal már nem ijedtünk meg ennyire. (Azt nem mondom hogy nem volt egy kis sikítás a meglepetéstől), de akkor az egyik majmóca úgy gondolta, hogy a táskánk hálós zsebébe teljesen eldugott papírzsepi biztos valami elemózsia, ezért felugrott. Ekkor már nem próbáltam lerázni, hanem kapva az alkalmon szuper fotókat készítettünk.

DE mindenesetre jobb óvatosnak lenni. Ki is van táblázva, hogy nem szabad közvetlenül huzamosabb ideig a majmok szemébe nézni, mert akkor agresszívvá válnak. Ha hosszú farkasszemet néz velük az ember, akkor vicsorítani, támadni kezdenek, mert ilyenkor fenyegetve érzik magukat. Ha van a közelben helyi dolgozó akkor csúzlival elkergeti a majmot ilyen esetben, de ha nincs akkor az pech. Tehát jobb az elővigyázatosság és a majmok privát szférájának a tiszteletben tartása.

A Monkey forest nemcsak a majmok közelsége miatt felejthetetlen, hanem maga a környező természet egy csodaszép dzsungel, ezért ha valaki Ubudban jár akkor semmiképp se hagyja ki ezt az óriási élményt.


  • Ubudi kézműves piac

Az ubudi piac ugyancsak egy olyan hely, ahova mindenképp látogass el. Nagyon hangulatos végigsétálni, megcsodálni hogy milyen gyönyörű táskákat, ruhákat, szuveníreket készítenek saját kezűleg a helyiek. És egy-egy árus mellett pedig csodás kertekbe is lehet szerencsénk betévedni. A piac egyik részen pedig helyi gyümölcs különlegességekkel várják a turistákat.


  • Saraswati Templom

Ehhez a templomhoz a fő utcáról tudunk bejutni egy kis kapun keresztül és elénk tárul a csodás látvány. A templom előtt egy nagy mesterséges tavacska van, ami tele van indiai lótuszokkal. Az indiai lótusz olyan különleges vízi virág mint a tavirózsa, csak a virága körülbelül 10-szer akkora mint a tavirózsáé.


  • Campuhan Ridge Walk

Campuhan Ridge Walk egy rizsföldek feletti magas “gáton” vezető túraútvonal. Csodálatos látvány. És egy pár km-es túra után gyönyörű éttermekhez érünk, ahol megpihenhetünk és élvezhetjük az ízletes smoothiekat és ebédet/vacsorát. Próbáljátok ki a kókuszdiót is. Én nagyon meglepődtem, mert teljesen más íze volt, mint amire számítottam. - Nem az a tipikus kókusz íz, hanem egy teljesen más tejesebb, különlegesebb ízvilág.


  • Tegalalang Rizsterasz

Szerintem a rizsteraszok Bali egyik legkülönlegesebb helyei, főleg a Tegalalang Rizsterasz naplemente idején, amikor a késői napsugarak megvilágítják az egész rizsteraszt.

Le lehet menni a lépcsőzetes völgybe és az ültetvények között sétálgatni, illetve pár helyen hinta is van, ahol fizetés ellenében óriás hintákon lehet suhanni a rizsterasz fölött (én úgy emlékszem, hogy kb kétezer forint volt egy hintázás, de pl. vannak olyan éttermek, akik ajándék hintázást biztosítanak ott-evés esetén).

Bár azt mindenképpen meg kell említeni, hogy ez nagyon gyorsan változik, mert amikor én először voltam, akkor még nem is volt fizetős mindenhol, és óriás kilengős hinták még nem is voltak, viszont amikor másodszor voltam, akkor már teljesen megváltozott - mindenhol fizetőssé tették, és nagy giga-hintákat is építettek.

Az szinte biztos, hogy aki Balira látogat, az elmegy a Tegalalang Rizsteraszhoz, viszont arról már kevesebben tudnak hogy egy icipicit északra tőle egy ugyanolyan csodás rizsterasz található, nagy különbség azonban, hogy itt jóval kevesebb a turista.

  • Jatiluwih Rizsterasz

Ez a rizsterasz ugyancsak kevésbé turistás, mert sokkal messzebb van Ubudtól, valamint sokkal nagyobb területen helyezkedik el.

Más a jellege is, mert ez hosszan elterül, a végét is alig látni, a Tegalalang Rizsterasszal ellentétben, ahol gyakorlatilag egy fölülről tökéletesen belátható völgyben helyezkednek el a rizsültetvények.

Jatiluwih Rizsteraszhoz fizetni kell belépőt.


  • Goa Gajah

Goa Gajah a körülbelül 9. században faragott kőbarlangjától lett híres.

De az áldozó helyen és a barlangon túl a völgyben található csodaszép kis arborétum sem hanyagolható el szép vízesésével, tavacskájával és óriási fikusz fájával.


Tipp!: Ha Balira mész, vigyél magaddal, vagy a helyi piacon szerezz be egy szép kendőt, ugyanis a templomokba szenthelyekre, áldozós helyekre csak Saronggal (kendővel) lehet bemenni, és ha valakinek nincs saját kendője, akkor adnak neki ugyan a bejáratnál, de azt a kapott kendőt valószínűleg már több ezer turista vette fel előtted, na meg a képeken is sokkal jobban nézel ki egy szép kendővel :) Nem mellesleg, sokszor a tűző nap ellen is nagyon szuper kellék egy lenge sál.


  • Goa Rang Reng vízesés

A Goa Rang Reng vízesés a dzsungel közepén található, az odajutás nincs túlzottan kiépítve (legalábbis legutóbb nem volt). Meredek összetákolt lépcsőkön lehet eljutni a vízeséshez. Ott viszont csodás látvány tárul elénk. És a kalandosabb kedvűek meg is tudják mászni a vízesést egy oldalt kifeszített kötél segítségével. Viszont a tetején nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy a sodrással elveszítsük az egyensúlyt, mert ha valaki a tetején elesik, akkor biztos hogy legurul a vízesés aljára, ami elég veszélyesnek ígérkezik...

Aki nem akarja megmászni a vízesést, az egy kis tákolt teraszon tud megpihenni és onnan csodálni a szép kilátást.


  • Tegenungan vízesés

A Tegenungan vízesés már egy annál inkább turistásabb vízesés Ubudtól délre. Ez ugyancsak egy kiadós túra, azonban itt már sokkal jobban ki van építve a környék. De időseknek és gyerekeknek megerőltető lehet a túra ugyanis nagyon magas lépcsőfokokból álló lépcsősor vezet le a vízeséshez.

A lenti részen, ahol elcsordogál a vízesés vize, megcsodálhatjuk a harmóniát sugárzó kavics-torony parkot, ahol a mederből szedett kavicsokból, kövekből akár mi is építhetünk egyensúlyozó kőtornyokat sok másik turista mellett.

Ez a vízesés magasról zúdul le nagy robajjal, nagyon látványos, nekem azonban a Goa Rang Reng vízesés nagyobb élmény volt, a kalandos mászás miatt.


  • Ulun Danu Beratan Temple

Ez a hindu templom Bali legikonikusabb templomának számít. Ez az a templom, mely minden Balis képválogatásban megtalálható.

Gyönyörű, hiszen egy “tóba” építették, és lenyűgöző kert veszi körül az áldozóhelyet. Vallásos ünnepeken a hely banánlevelekből és más természetes anyagokból készült díszektől pompázik, valamint a szenthelyek megtelnek a bőségesebbnél-bőségesebb áldozásokkal, ajándékokkal, melyeket a helyiek az isteneknek adományoznak.


Egy kicsit tovább haladva északnyugatra, megérkezünk a Danau Buyan illetve Tamblingan tavakhoz. Itt számos megállót találunk, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a magasból a két tóra. És már egyre több ilyen kis pihenőhelynél, fotózkodós hintákat építettek a helyiek, ahol lehetőség van szuper repülő hintás képeket lőni a tóval a háttérben. Általában ezek mostmár mindenhol fizetősek: pár ezer forintot kell fizetni, és aztán ki lehet próbálni az összes kis tákolmányt az adott kilátóhelyen.


  • Gitgit vízesés

Gitgit vízeséshez való eljutás egy átlag bérelt robogóval csak jó időben ajánlott ugyanis nagyon meredek út vezet oda, és a tavaktól jövet meg kell “mászni” a hegyet, majd leereszkedni a völgybe, majd ugyanezt a visszafelé vezető úton is. És mivel elég meredek az út ezért:

  1. Mindenképpen legyen elég benzin a tankban, mert nem túl vicces ha kifogy útközben és gyalog kell visszamászni a legközelebbi benzin árushoz.

  2. Ha már kezdjük érezni hogy nem annyira fog a fék, akkor álljunk meg pihenni, mert nagyon könnyen túlforrósodhat a fék, és a kacskaringós hegyi út nagyon veszélyessé válhat ezáltal.

  3. Kalkuláljátok bele a visszaút időtartamát, Ubud esetében kb 2 óra és főleg robogóval, érdemes visszaérni sötétedés előtt. Ha ezen múlik, akkor szerintem hagyjátok ki inkább a Gitgit vízesést, hogy ne kelljen rohanni a Beratan templomnál és a tavaknál.

Kocsival valamint helyi sofőrrel persze más, úgy sokkal inkább be lehet vállalni a sötétedés utáni érkezést.


  • Mount Agung

Mount Agung Bali működő vulkánja, éppen amikor ott voltunk, akkor is füstölgött (a képen felhő is látható), ami nagyon félelmetes volt ugyanis bármikor kitörhet a vulkán, és akkor a környező településekről kilakoltatják a helyieket, valamint a repülőjáratok nem tudnak közlekedni a nagy porfelhő miatt. Nem mintha nem lenne jó ottragadni Balin, de akinek korlátozott az ideje annak azért ez rizikós.

A vulkán korábbi kitöréseinek áldozatul esett területeket fekete megszilárdult láva borítja, ahol a növényzet teljesen kihalt. És emiatt, hogy még aktív a vulkán, a lakosság nagy része a vulkán hatótávolságán kívül él.


  • Rejtett kanyon-Beji Guwang

A kalandvágyó fiataloknak, akik szeretik a kihívásokat, és nincs tériszonyuk, a kanyon-túra az egyik legszuperebb kalandos program Bali szigetén.

Egészen hihetetlen, hogy tényleg mennyire rejtett, ugyanis még a bejáratnál sem lehet semmit sem látni a kanyonból. És amikor az ember azt gondolja, hogy jó kis kaland lesz bejárni, akkor közlik, hogy egyedül nem lehet lemenni, mindenképpen kell egy helyi aki kísér minket egy meghatározott útvonalon.


Eleinte amíg nem megy le az ember a folyó szintjéhez a meredek lépcsőn, addig lehet hogy úgy gondolja, hogy csak a pénz miatt kell bérelni egy helyi vezetőt, de aztán hamar rájön, hogy nélküle nem sokra menne…

A kanyontúra óriási élmény, és úgy kell készülni, hogy szó szerint a fejed búbjáig vizes leszel.

Ezért a nagyobb cuccokat, értékeket célszerű fönt hagyni a kocsiban, vagy a recepción. És mindenképpen hasznos tengerjáró cipőt, vagy olyan szandált/cipőt vinni amiben minden további nélkül tudsz mászni, úszni, ugrálni. Na meg egy vízálló kamera is jó ha van Nálad.


Egy ponthoz elérve, megkérdezi a vezető, hogy hogy bírjátok, és van lehetőség abbahagyni a túrát a rövidebb kör végén, de ha még van erőtök és élvezitek, akkor van lehetőség tovább menni a hosszabb körre, amit csak ajánlani tudok!


  • Kávé-, és kakaó ültetvények

Bali Pulina egy kávé és hasonló egzotikus növény ültetvény kicsit északra a Tegalalang Rizsterasztól. Emellett sok más hasonló kis rejtett ültetvény van a környéken csodás kilátássokkal a dzsungelre.

Ha helyi sofőrrel mentek, akkor ő biztos tud ajánlani ilyen helyet ahova elvisz Titeket, de ha a robogós megoldást választjátok, akkor is észre lehet venni ezeket, ugyanis kis kézzel készített táblákkal jelzik, valamint kisebb parkolók vannak kialakítva, hogy meg lehessen állni az út szélén.

Erről kevés útitervben lehet olvasni, viszont óriási élmény, főleg azoknak, akik szeretik a különleges növényeket. Itt találtok kávécserje ütetvényeket, kakaóbab fákat, ananász növényeket, ami ugyancsak szuper élmény, ugyanis sokak várakozásával ellentétben az ananász egy alacsony kis szobanövényhez hasonló növényen terem, valmint kókuszpálmákat és olyan fűszerkülönlegességeket is találhatunk mint például a kurkuma.

A látogatás során kis műhelyekben ki lehet próbálni a kávé készítés folyamatát, a pucolástól az őrlésig, majd a rengeteg élmény után egy kávé, tea kóstolóra invitálnak meg egy gyönyörű panoráma-teraszon kilátással a rizsföldekre, és a háttérben a dzsungelre.


  • Pura Gunung Kawi

Pura Gunung Kawi az óriási csaknem 10 méteres sziklákba vájt szentélyeiről híres. De már maga a környezet is festői. Meredek lejtőn, lépcsőkön érünk le a kis völgybe, amit egy folyó szel ketté és rizsteraszok ölelnek körül.


  • Tirta Empul Temple

A Tirta Empul Szentély azért különleges, mert erre a hindu-balinéz szent helyre nem csak áldozni és imádkozni járnak az emberek, hanem azért is hogy a szent vízben megfürödjenek, és ezáltal egy lelki megtisztuláson menjenek keresztül.

Távozás előtt még gyorsan nézzétek meg a szentvíztől balra található tavat, ami tele van óriási koi pontyokkal.


  • Tanah Lot

A Tanah Lot Templom Bali talán egyik legikonikusabb naplementés helye, ezért késő délutántól már elég zsúfolt, de mindenképpen megéri odarobogózni a gyönyörű látványért. Kutától körülbelül háromnegyed órás robogó-útra található.

A templom a tengerben lévő sziklára épült, melyet dagály idején víz határol körül, apály idején viszont oda lehet sétálni a szárazföldről.

Nagyon látványos, hogy milyen gyorsan változik a víz szintje, és hogy apály idején járhatóvá válik a sziklapart, ahol a tenger által formált mélyedésekben, repedésekben, csodaszép tengeri élőlényeket lehet felfedezni. Érdemes egy kicsit sétálgatni ott a naplementében és a kis vízalatti lyukakban különleges kagylókat, korallokat és egyéb élőlényeket felfedezni.

Ha egy kicsit tovább sétálunk a templomtól délre, akkor a gyönyörű naplementével a háttérben a egy másik sziklán lévő szentély gyönyörű sziluettjét csodálhatjuk meg.


  • Kuta

Kután mindenképpen menjetek el szörfözni. Nagyon sokan jönnek Balira szörfözni, mindennel felszerelve, de akinek a szörfözés még új, vagy nincs felszerelése, akkor Kuta a megfelelő hely, ugyanis szuperek a hullámok és az egész partszakaszon egymást érik a szörf-kölcsönzők valamint szörf oktatásra is be lehet fizetni.

Este pedig jobbnál jobb bárokban, medencés helyeken, különleges éttermekben engedhetitek ki a fáradt gőzt.


Számomra egészen elképesztő, hogy mennyire kedvesek a helyiek, és mennyire önzetlenek. Nagy átlagban szegények, de mégis sokkal gazdagabbak belül mint sok nagyvilági turista. Igaz hogy nincs sok pénzük, de a szívük annál nagyobb, és hálásak a természetnek, az isteneiknek. Annak ellenére hogy nincs bőség, kis apró hajtogatott bambusz tálkákon apróságokat áldoznak napi szinten. Ilyenekbe botolhatunk akár az az út mentén vagy a lakóházakhoz tartozó apró szentélyeknél. Nagyobb eseményekkor pedig gyönyörű ajándék kosarakat visznek a szent helyekre.

Nem vágynak nagyra, örülnek az életnek, nem aggodalmaskodnak, nem sietnek, élvezik az életüket, és minden új napot, mellyel megajándékozza őket a természet.

Nem csoda hogy olyan harmóniát áraszt magából az egész sziget, hogy aki oda látogat, el sem akarja hagyni a szigetet.


Ezek voltak Bali legszuperebb helyei véleményem szerint. Viszont Bali közvetlen környezetében számos más csodahely is található, mint például a Gili-szigetek, Nusa Lembongan, Ceningan, Nusa Penida és Lombok.


A következő cikkeimben ezen csodás szigeteket mutatom be, úgyhogy ha tetszett akkor hamarosan olvashatod a beszámolókat ezekről a szigetekről is.

Addig is jó álmodozást, és remélhetőleg már hamarosan újra lehet utazni, és Te-Ti is átélhetitek ezt a csodát.


Szép napot!

Berni

bottom of page