A dél-amerikai utazásunkkal már hivatalosan is jártunk az összes kontinensen, az Antarktiszt leszámítva. Mivel azonban az Antarktiszra nem olyan egyszerű eljutni, és egyébként sem fért volna bele a három hétbe, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már olyan közel vagyunk, akkor elmegyünk egy egy-napos hajóútra, amely elvisz minket a kontinentális Dél-Amerika legdélebbi pontjától még délebbre.
Így esett a választásunk a Solo Expediciones egy-napos, bálna nézéssel kombinált hajó túrájára.
Reggel öt órakor vett fel minket a busz a Solo Expediciones irodája előtt és busszal vittek minket Punta Carreraba (50 km-re délre Punta Arenastól, ahol átszálltunk a hajóra, amivel folytattuk délre az utunkat.
A hajó amivel mentünk kb 50 személyes volt. Alul egy zárt rész volt, és fel lehetett menni a nyitott fedélzetre, ahonnan panoráma kilátás nyílt.
Én amúgy is nagyon fázós vagyok, de itt extra hideg volt, plusz a nagyon erős szél is tovább “hűtötte” a helyzetet. Rajtam 3 nadrág, plusz hét réteg volt felül + sapka, sál, kesztyű + a mentőmellény amikor fent voltunk a fedélzeten → és ennek ellenére sem volt melegem.
Egy nagyon kedves fiatal lany volt a túravezető, aki sok hasznos infót elmondott nekünk a bálnákról és a Magellán-szoros élővilágáról.
A túránk legtávolabbi pontja a Glaciares Helado y Pedro Sarmiento de Gamboa volt, ami egy csodálatos gleccser.
Már az odajutásig tele voltunk élményekkel. Láttuk a kontinentális világ legdélebbi pontjának földnyelvén épült ikonikus keresztet, aztán láttunk rengeteg albatroszt, melyek ott repkedtek körülöttünk, fókát, pingvint, amik pedig úszkáltak a hajó körül. Sőt még egy nagyon különleges és ritka fajta bálnát is láttunk kiugrani a vízből.
Aztán következett az igazi eseménydús szakasz, a Parque Marino Francisco Coloane, ahol megpillantottuk az első humpback bálnát.
És mivel mi nem mehetünk motorral pár száz méternél közelebbre a bálnákhoz, ezért lelassított a hajó, és hagytuk, hogy a bálnák közelítsenek ha szeretnének. Így is történt. Volt egy kis öböl szerűség, ahol nagyon sok bálnát láttunk és néhányuk elég közel jött. Itt sajnos nem ugrottak ki, úgy mint az összes bálnaleses katalóguson, viszont számtalanszor láttuk ahogy szép ívesen kiemelik a vízből a hátuszonyukat és a farokuszonyukat, majd eltűnnek a mélybe egy pár percre.
Amikor épp nem a bálnákban gyönyörködtünk, akkor a fókákat néztük, hogy úszkálnak a hajónktól nem messze. Közelebb a parthoz, a sziklákon pedig kis Magellán-pingvinek totyogtak, illetve különleges madarakat, pl. keselyűket is láttunk.
Miután már mindenki csinált több száz képet a bálna farkakról, elindultunk tovább a gleccserhez.
A személyzet nagyon kedves volt. Simán be lehetett menni a hajóskapitányokhoz az irányító fülkébe, mindent szépen elmagyaráztak és még ki is lehetett próbálni a hajó vezetést.
Amikor megérkeztünk a gleccserhez, gyönyörű kilátásnál elfogyasztottuk az ebédünket, amit ott helyben a hajón főztek nekünk.
Ezt követően odamentünk teljesen (pár száz méterre) a gleccser tövébe. Ez volt az utunk során, meg amúgy is egész életünkben az első gleccser amit láttunk, és meg kell hagyni, elég magasra tette a mércét. Egyszerűen lélegzetelállító volt. Volt egy nagy ága, és egy kisebb bal oldalon. Gyönyörű árnyalatait láttuk a fehérnek és a kéknek. És hallottuk, láttuk ahogy csobbannak bele kisebb jégdarabok a vízbe, melyekből néhány a hajó körül is úszkált. A hajós személyzet kihalászott egy úszkáló jégtömböt a vízből, és csákánnyal felaprították, majd ezekkel a kis “jégkockákkal” szolgálták fel nekünk a Pisco Sourt. Nagyon szuper és egyedi élmény volt.
Lassacskán elindultunk vissza a hajóval, mert még jó pár óra hajózás + 1,5 óra buszozás állt előttünk.
A visszaúton belebotlottunk egy nagy oroszlánfóka kolóniába, melyben legalább 50-60 fóka volt és a hímek hangosan hadakoztak egymással. Nagyon közel tudtuk menni hozzájuk a hajóval, és egész egyedi élmény volt saját természetes környezetében megfigyelni a kolóniát.
Ezt követően visszaértünk annak az öbölnek a környékére, ahol odaúton nagyon sok bálnát láttunk. → Ez most is így volt, és olykor még a nap is gyönyörűen kisütött (a jéghideg ellenére).
Ezen Antarktisz közeli élmények után a gyönyörű kilátás mellett a hajóból elfogyasztottuk az uzsonnánkat, a csapat nagy része kidőlt, mert annak ellenére hogy csak a hajón voltunk, a hideg és a szél meg persze a rengeteg élmény nagyon leszívta az energiánkat.
Amikor visszaértünk Punta Carreraba, átszálltunk a katamaránunkról a buszra és gyönyörű szép színes vadvirágok mentén visszabuszoztunk Punta Arenasba.
Miután visszaérkeztünk Punta Arenasba, felvettük a hátikat, és mentünk a Bus Sur megállójába szerencsét próbálni. Este 7-re szólt a buszjegyünk Puerto Natalesbe, mert biztosra akartunk menni, hogy az egész napos hajótúra után mindenképpen elérjük a buszt. Viszont mivel jók voltak az irdőjárási viszonyok, már fél 5-kor visszaértünk Punta Arenasba, ezért az volt a terv, hogy megpróbáljuk megbeszélni a busz társasággal, hogy rakják át a jegyünket az eggyel korábbi járatra. Szerencsére sikerült, így nem kellett plusz 1,5 órát várnunk, hanem a 17:30-as busszal át tudtunk menni Puerto Natalesbe.
Puerto Natales a Torres del Paine nemzeti parkhoz “közel” (2 órára) fekvő kis tóparti városka, ahol a következő három éjszakát töltöttük, és ahonnan a napi túráink indultak a nemzeti parkba.
A nemzeti parkban megtett 25 km-es túrabotos kalandunkról és a Torres del Paine Nemzeti Park fénypontjairól, → vagyis Patagónia chilei részéről hamarosan jön a részletes beszámoló hasznos tippekkel!
Szép napot,
Berni