Ausztrália

Ausztrália

“1-hónapos Ausztrál körút, ki ne lenne benne? Főleg ha szuperül meg van szervezve az egész. Melbourne felfedezése után belevágtunk a Great Ocean Roadba, és találkoztunk az első szabadban élő koalákkal, kengurukkal, papagájokkal és pingvinekkel az utunk során. Ezt követően repültünk Cairnsbe és a bérelt lakóautónkkal 3 hét alatt levezettünk Sydneyig. A Korallzátony 3 pontján is búvárkodtunk, úsztunk teknősökkel, és cápákkal is találkoztunk. (szerencsére csak emberre nem veszélyes fajtával)” ~Dani

Ausztrália

Ausztrália

“Az ausztrál életünk Sydneyben ért véget. A 3-hetes lakóautós túránkat a Kék-hegységben és Sydneyben töltött pár nappal koronáztuk meg. Természetesen nem maradhatott ki egy látogatás az Operaház egyik előadására sem. Azt kell hogy mondjam, hogy ez az Ausztrália - Új Zéland kirándulás volt életem legcsodásabb utazása. Minden egész egyszerűen TÖKÉLETES volt” ~Dani

Indonézia, Bali

Indonézia, Bali

“Berni által szervezett 3 hetes “Bali-Szingapúr-Thaiföld” utazásunk egy elképesztő nyaralás volt. 3 generáció utazott együtt, és mindannyian nagyon élveztük az egészet. Rengeteg csodás helyet bejártunk. Szép tájakat, rizsföldeket, kis szigeteket, gyönyörű tengerpartokat és vízeséseket láttunk Balin és Thaiföldön. Továbbá Szingapúr pezsgő életébe is belecsöppentünk és szebbnél szebb helyeit jártuk be.” ~Marika

Indonézia -Gili, Lembongan, Ceningan

Indonézia -Gili, Lembongan, Ceningan

“Eljutni Balira és a környező kis szigeteire: Gilire & Lembonganra & Ceninganra csodálatos élmény volt. Lélegzetelállítóan szép helyeken jártunk és gyönyörű korallok között búvárkodtunk. A korallok víz alatti virágoskertjében láttunk tengeri csillagokat, kagylókat, teknősöket és halakat a szivárvány minden színében. Mindenkinek ajánlok egy ilyen utazást. Ezek a csodás helyek messze felülmúlták az elképzeléseimet.” ~Évi

Szingapúr

Szingapúr

“Ez életem legszebb napja” - ezt ismételgettem miközben ugrándoztam, úszkáltam és bukfenceztem a világ tetején lévő medencében. Így éreztem magam mikor a Gardens by the Bayben lévő elbűvölő Garden Rhapsody után az estét a Marina Bay Sands tetőn lévő infinity pooljában folytattuk.” ~ Barni

Kappadókia

Kappadókia

"Kappadókia más mint bármely másik úticél. Ez egy hihetetlenül egyedi és csodás hely. A mesebeli sziklaképződmények, a rejtélyes sziklaházai és persze a csodás napfelkeltéi 150 lebegő hőlégballonnal teljesen elvarázsolják az embert. Egy igazi életre szóló élmény!" ~Dani&Berni

Legoland, Németország, Ausztria

Legoland, Németország, Ausztria

“Mi jobb ajándék egy 10 éves gyereknek, mint két nap a Legolandben? Ami igazából a felnőtteknek is nagy élvezet. Számos más szuper hely található csupán pár óra autózásra Legolandtől. Berni 5 napos útitervét követve, Legoland után ellátogattunk a mesebeli Neuschwanstein Kastélyhoz, az Ausztriában lévő Eisriesenwelthez, ami a világ legnagyobb jégbarlangja, valamint Salzburgot és az elbűvölő Hallstattot is bejártuk. Az utazásunk egyszerre volt gyönyörű helyek felfedező útja és szórakozás.” ~Zsolt

Ciprus

Ciprus

“Az unokám, Berni meglepett minket egy családi utazással. Annyit mondott, most mindenki mentse el az időpontot, mert megyünk nyaralni Ciprusra. Egy hetet töltöttünk ott februárban, nagyon szép időt fogtunk ki és turista tömeg sem volt. A vízesések, kanyonok, lagúnák felfedezésén túl a főbb városokat is megnéztük és még a török oldalra is átsétáltunk. Meglepődtünk, hogy mennyi mindent kínál ez a kis sziget a látogatóinak, különösen, ha tudod hogy mit hol találsz.” ~Mária

Új Zéland

Új Zéland

“Új Zéland bejárása 2 hét alatt. Lehetetlennek hangzik, de nem akkor ha Berni szervezi az utadat! Egy elég intenzív, de hihetetlenül csodás utazásunk volt a páfrányok földjén. Aucklandből kocsival vezettünk le Queenstownig. Az utunk során rengeteg természeti szépséget, páfrány erdőket, gyönyörű tengerpartokat, öblöket (ahol delfinek ugráltak), vízeséseket és gejzíreket láttunk. Mindemellett a Maori őslakosok szokásaiba és a farmerek életébe is betekintést nyertünk. ” ~Dani

Barcelona

Barcelona

"Barcelonába elmenni már régi vágyam volt. A négy napos útitervben amit Berni összerakott nekünk, minden fő nevezetesség benne volt. Voltunk a La Sagrada Familiában, Güell Park, a Tibidabón, Casa Battlónál, a La Ramblán és sok más szép helyen, mint például a Kaktusz Parknál ahonnan csodás kilátás nyílik a tengerre. Nyugdíjasként fontos volt, hogy minél többet lássunk, de az is hogy ne merüljünk ki már az első két óra után. Minden gördülékenyen ment, nagyon élveztük.” ~Csaba

Garda-tó

Garda-tó

“Kempingezés a Garda-tónál a Gardaland szomszédságában → óriási élmény, nemcsak a kicsiknek. Számos szabadtéri túra lehetőség is van a Garda-tó környékén, kilátók, ahonnan csodás kilátás nyílik a tóra. Továbbá, mi Berni ajánlására belevágtunk két napi-túrába is: Velencét és Milánót is megnéztük. Minden zökkenőmentesen ment.” ~Zsolti

Dánia

Dánia

“Berni szuperül megszervezte az egy hetes dániai körutazásunkat. Egy rövid beszélgetés után teljesen személyre szabott útitervet kaptunk, amiben tényleg volt városnézéstől kezdve természeti látványosságokon át kulináris tippekig minden. Akinek nincs ideje vagy helyismerete, annak nagyon nagy segítség lehet Berni alapossága! Köszönjük! :) “ ~Zsófi & Steffen

Szingapúr, Malajzia

Szingapúr, Malajzia

“Bernit az egyetem alatt ismertem meg, és ő szerettette meg velem az utazást. Nagyon szuper utakat szervezett nekünk és mindig a lehető legtöbbet hozta ki az utakból. Életem első útja a Távol-Keletre Szingapúr-Malajzia körút volt Bernivel. Olyan csodás helyeket néztünk meg, mint a Batu Cave, Kuala Lumpur, Szingapúr, Sentosa és Szingapúr rejtett esőerdeje lombkorona ösvénnyel és egy csomó makival.” ~ Szabina

Málta

Málta

“Máltán és Gozón számos szép kis strandon túl, egyedi szikla formációkat is talál az ember, na meg persze a csodás Kék Lagúnát. Az ismert nevezetességeket hátrahagyva érdemes a kis falvak pl.: Mdina vagy Marsaxlokk utcáin bolyongani. Számomra a legnagyobb élmény a Popeye falu volt. Ott az igazi Popeye film díszletei között sétálhattunk, és ráadásul teljesen véletlenül főszereplőkké váltunk a Popeye rövidített film változatában, melyet minden nap turistákkal forgatnak.” ~Dani

Hollandia - tulipánok, Amszterdam

Hollandia - tulipánok, Amszterdam

“Egy hétvégi kiruccanás a tulipán szezonban a csodás Hollandiába Berni szervezésében a legjobb döntés. Rotterdam bejárása után elvonatoztunk Hágába, ahol béreltünk bicajt és felbicikliztünk Amszterdamba 1,5 nap alatt. A gyönyörű, szivárvány színeiben pompázó tulipán ültetvények mentén bicajoztunk, és ott álltunk meg ahol kedvünk támadt, és persze az ikonikus szélmalmokat sem hagytuk ki. Ezután pedig még Amszterdam felfedezésére is volt egy esténk. Életem legszebb bicaj túrája.” ~Szabina

Madeira

Madeira

“Elbűvölő természet, virágoskert illata, gyönyörű tájak, vízesések és kedves emberek. Így tudnám jellemezni Madeirát egy mondatban. Egy rejtett gyöngyszem az Atlanti-óceánban. Volt lehetőségem pár napot eltölteni ott a Portugáliában töltött szemeszterem során.Én egyből beleszerettem ebbe a csodás szigetbe, és mindenkinek csak ajánlani tudom!” ~ Berni

Róma

Róma

“Berni -régi gyerekkori barátnőm- szervezett nekünk egy reuniont Rómában. Ő intézett mindent: repülőt, szállást, programokat a kiruccanásunkhoz, nekem csak sodródni kellett az árral. Sok szép helyen jártunk, megnéztük a Colosseumot, Forum Romanumot, Vatikánt, Pantheont és a Sant'Angelo Kastélyt is. A hétvége, a városnézés, és a helyi kultúra és konyha megismerésének tökéletes keveréke volt.” ~Ancsi

Amerika

Amerika

“Dolgoztam egy nyarat Amerikában és a munkám utánra szerveztem egy 3 hetes intenzív körutazást. 6 napot töltöttem New Yorkban, ahol a város pezsgése egyből magával ragadt, nem beszélve a Central Parkról… Ezt követően pedig a Nyugati-parti körút következett 3 társammal. A körutunk főbb megállói Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, San Francisco és a Yosemite Park voltak. Minden szuperül klappolt.” ~Berni

Vietnám

Vietnám

“Vietnámi kirándulásom alatt megtapasztaltam, hogy mit is jelent a kultúr-sokk kifejezés. Egész életem során nem láttam annyi robogót, mint ott egy pár óra leforgása alatt. Valamint az utcán tartott kis műanyag székes-, és asztalos étkezés is teljesen új voltak számomra. Viszont Vietnám egy gyönyörű ország szebbnél szebb helyekkel, mint pl. Ha Long Bay, rizsföldek, tea ültetvények, és a Mekong folyó deltája. ” ~Berni

Japán

Japán

“Egy nemzetközi diákszervezet tagjaként volt lehetőségem részt venni egy csereprogramban Japánban. Két hetet tölthettem a felkelő Nap országában. Megismerkedtem a helyi kultúrával, és rengeteg helyre eljutottam az országban. Nem csak Tokiót fedeztem fel, hanem Kiotót, Yokohamát, Fuji környékét, és Nikkot is bejártam. Ámulatba ejtő a japánok kedvessége, vendégszeretete és odaadása.” ~Berni

Marokkó

Marokkó

“Tevegelés, a sivatag közepén beduin kempingben alvás, “homok-boardozás” a Szahara dűnéin, miközben a mesebeli éjszakai égboltot lehet csodálni tele szikrázó csillagokkal. Felejthetetlen élmény volt!” ~Berni

© 2019 by My Adventure Planner